Térképen az oroszok által frissen elfoglalt területek

A War Mapper egészen májusig bemutatta az oroszok hódítását.

Az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint „szükségünk van egy európai atomfegyverre”.
Nyitókép: JOHN MACDOUGALL / AFP
A nyugat-európai politikusok az európai parlamenti választási kampányban egyre jobban igyekeznek minél súlyosabb kijelentéseket tenni. A BR24 televíziós műsorban Manfred Weber néppárti frakcióvezető az európai atomfegyver mellett szólalt fel – írja a Magyar Nemzet.
A német politikus, az Európai Néppárt frakcióvezetője a BR24 választási beszélgetésében
kijelentette, hogy „szükségünk van egy európai atomfegyverre”.
A műsorban Manfred Weber még arról is szót ejtett, hogy szerinte a sorkötelezettség bevezetése egy köztes lépés, és kijelentette, hogy
támogatja az általános kötelező szolgálati év bevezetését.
Azt azért hozzátette, hogy szerinte a fiatalokra kellene hagyni annak eldöntését, hogy milyen szolgálatot teljesítenek, de fontos a fiatalok szerepvállalása. A CDU – amelynek Weber is tagja – a hét elején tartott pártkongresszusán egyébként a „kötelező szolgálati év” mellett foglalt állást.
***
Ezt is ajánljuk a témában
A War Mapper egészen májusig bemutatta az oroszok hódítását.
***
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Mint kiderült, a régiót hajnalban négy Sahíd csapásmérő drónnal és egy rakétával támadták.
„Nincs tervünk Orbánra” – vallotta be Marta Kos, aki 2030-ig az Európai Unióban szeretné látni Ukrajnát.
Nem habozott az ukrán elnök, egyből elmondta azt is, hogy mit követel.